Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tudatosság című adásunkhoz.

2014.10.07

 

 
 

Azután, hogy szívinfarktust kapott, és a műtőben három percre leállt a szíve, kiszállt a testéből és a műtő sarkából nézte végig, ahogy az orvosok az életéért küzdenek. Az 57 éves southamptoni szociális munkás magához térve részletes leírást tudott adni az újraélesztési procedúráról, sőt, még a körülötte lévő gépek hangját is pontosan vissza tudta idézni.

Többek között ilyen és ehhez hasonló vallomásokkal dolgoztak a Southampton Egyetem kutatói, amikor a valaha volt legnagyobb és legátfogóbb tanulmányt készítették a testen kívüli és halálközeli élményekről. A vizsgálatuk négy éven át zajlott tizenöt különböző – amerikai, brit és osztrák – kórházban, több mint kétezer, szívinfarktuson átesett páciens részvételével. A kapott beszámolók összegzése után a kutatók arra jutottak, hogy létezhet némi tudatosság azután is, hogy az agy leállt -írja a Telegraph című brit lap.


Kép forrása: Thinkstock 

Dr. Sam Parnia, a southamptoni kutatás vezetője emlékeztetett, jelen tudásunk szerint az agy működése alig 20-30 másodperccel azután áll le, hogy a szívműködés megszűnik. Csakhogy a túlélők beszámolóiból épphogy az derül ki, hogy létezhet némi „tudatosság" a szívleállás és az újraélesztés között.

A 2060 szívleállásos eset 330 túlélője közül 140-en állították, hogy tapasztaltak valamilyen „tudatosságot". A legtöbben nem tudták pontosan körülírni élményeiket, de szinte minden ötödik tapasztalt szokatlan nyugalmat, éles fényt, felgyorsult vagy épp lelassult időt, 13 százalékuk a testét hagyta el, és körülbelül ugyanennyien vallottak úgy, hogy felerősödtek az érzékeik a szívleállást követően.

Parnia szerint nem elképzelhetetlen, hogy ennél jóval többen tapasztalnak hasonló élményeket, csak ők a kezeléskor kapott gyógyszerek miatt nem emlékeznek ezekre. A szakember reméli, hogy a tanulmány, ami a Resuscitation (vagyis szó szerint fordításban „újraélesztés" című magazinban jelent meg) rábírja majd az orvosokat, hogy bátrabban vizsgálódjanak azzal kapcsolatban, mi is történik akkor, mikor meghalunk.

HIRDETÉS